Hideg volt a nappaliban reggel hatkor. A kávé meleg volt, én pedig nagyon fáradt. Meg akartam halni. Hétkor még hidegebb volt, a kávém jeges, és teljesen kimerültem. Fél órával később melegség vett körül, sütött a nap és tele voltam energiával. Megöleltem a barátomat és könnyeztem. Boldog voltam! Megmenekültem!

Ha tényleg van Isten... biztos, hogy nincs túlságosan oda értem. És BIZTOS, hogy semmit nem akar kezdeni velem.

Apám a Kommunista Párt tagja volt. Mivel láttam, milyen sok előnnyel jár ez a családunk számára, arra gondoltam, hogy a kommunizmus olyasmi, amiért érdemes lenne élnem. Részt akartam benne venni, tehát középiskolás koromban kommunista ifjúsági vezető lettem...

Félelemben és bizonytalanságban nőttem fel. Az édesapám vagy nem is volt otthon, vagy részeg volt. Általában az édesanyám is elment valahová. Túlóráznia kellett, hogy elegendő pénzt keressen négy gyermekére és a lakásunk bérleti díjára. Sokszor féltem attól, hogy valami szörnyűség fog történni a szüleimmel, és teljesen egyedül maradok.

Mi megy végbe egy olyan kisfiú lelkében, akinek nincs édesapja? Nincs apukája, akihez odaszaladhatna, és mondhatná: „Ma megütöttem magam", vagy „Meg akartak verni, de én győztem", vagy „Jössz focizni?" És amikor lesz egy nevelőapja, akkor az anyukája így inti: „Soha ne zavard, nagyon elfoglalt!"

Ez a helyzet nagy hatással volt agy kisfiúra, történetesen rám.

Tizenhat évesen levontam két világos következtetést: az élet unalmas, és az élet igazságtalan. Elvégzem az egyetemet, dolgozni megyek, összeházasodom valakivel, gyerekeket szülök, megöregszem és meghalok. Az élet unalmas. Pedig az enyém még jobb volt, mint a legtöbbeké. Jó családom volt, jó jegyeim voltak, és megvolt rá a lehetőségem, hogy egyetemen tanuljak.

Ahogy 30 méter magasból lenéztem, elvesztettem az egyensúlyomat, és egy rémületes pillanatban már zuhantam is a sziklaperemen át a szakadék felé.
 

Ha Szaúd Arábiában születtél volna, most az Iszlámról lennél ugyanígy meggyőződve” – válaszolt egy barátom.  Az igaz, hogy gyerekkorom óta Jézust követtem, de ettől még nem lett igaz, vagy hamis.  „Mit kezdjek a kétségekkel?” – kérdeztem a pásztoromat.